2022 és 2025 között a bitcoin elképesztőt rallyzott, a 2021-es bikapiac utáni mélypontról, azaz 15 ezer dollárról egészen 120 ezer dollárig emelkedett. Majd Trump lett az amerikai elnök, és mindenki azt hitte, hogy eljött a BTC és a kripto ideje. Azonban az amerikai elnök szinte mindenkit magára haragított, részben kiszámíthatatlan politikája miatt a kockázatosabb eszközök helyett aranyba és ezüstbe fektettek az emberek. Most azonban itt az újabb fordulat, ember legyen a talpán, aki eligazodik.
Szerző(k): Farkas TiborA gazdasági nehézségek ellenére a vállalatok idén is terveznek béremelést, ám a növekedés mértéke sok esetben elmarad a dolgozók várakozásaitól. A megfelelő és elkötelezett munkatársak megtalálása továbbra is kihívást jelent, miközben a külső körülmények is alakítják a HR-terveket.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaFebruár elején esedékes az élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletének befizetése, amit azoknak a NÉBIH által nyilvántartott élelmiszerlánc- és agrárágazati szereplőknek kell teljesíteniük, akik rendelkeznek egyedi azonosítóval, azaz FELIR-számmal.
Szerző(k): EconomxEső, szitálás, köd ide vagy oda: a mostani szürkeségben is dolgoznak a rendőrség sebességmérő radarjai, sőt, rendesen működnek is.
Szerző(k): G. É.Ukrajna, az Egyesült Államok és Oroszország képviselői a jövő héten az Egyesült Arab Emírségekben tartják a béketárgyalások újabb fordulóját – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Szerző(k): G. É.Alapjaiban átírhatja a mindennapi életet az a hamarosan életbe lépő uniós szabályozás, amelynek értelmében a tagországokban kötelezően újrahasznosíthatóvá kell tenni a csomagolásokat.
Szerző(k): G. É.Komoly technikai eszközökkel pásztázzák mostantól az erdőket a vadásztársaságok, hogy elejét vegyék az ilyenkor gyakori agancslopásoknak. Akiket tetten érnek, azokat megbírságolják, de súlyos esetben rács mögé is kerülhetnek a tolvajok.
Szerző(k): G. É.A magyarországi pszichiátriai ellátás tragikus állapotaira hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara vasárnapi közleménye, amelyben azt is panaszolják, hogy Orbán Viktornak hiába adtak már szakmai vészjelzéseket a mentális egészségügy kritikus állapotairól. Eközben sorra mondanak fel a szakemberek az ország legnagyobb pszichiátriai intézetében.
Szerző(k): T. K.Látványosan csökkent az Európai Unió üvegházhatásúgáz-kibocsátása az elmúlt évtizedben, miközben a megújuló energia részaránya – különösen a fűtésben és hűtésben – lassan, de folyamatosan emelkedik. A számok azonban azt is megmutatják, hogy az uniós eredmények globális szinten korlátozott hatásúak, és a zöldátállás üteme messze nem elég a gyors fordulathoz. Holoda Attila szerint a valódi áttöréshez még évek kellenek, miközben a hőszivattyúk és a geotermia jelenthetik a jövő kulcsát. Az energetikai szakértőt arról is kérdeztük, hogy mégis milyen energiafelhasználási jövő körvonalazódik az EU-ban, és hogy Magyarországon miben lát masszív potenciált a zöld megoldások körében.
Szerző(k): Sándor Zoltán